2008. okt. 20.

Informed hírlevél

megjelent: 19:59

Az új kontaktlencsék sem védenek a szemfertőzés ellen

kontakt lencse, keratitis

Sem a jobb oxigénátengedő kontaktlencsék, sem a naponta cserélhető lencsék nem csökkentik a veszélyes szemfertőzések kockázatát, derül ki a legújabb kutatásokból. A lencse típusától függetlenül a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha éjszakára nem vesszük ki. Ha éjszakára bennmarad a kontaktlencse, ötször akkora esély van fertőzésre, állítják a szakemberek.

A szemfertőzés – úgynevezett mikróbás keratitis – nem gyakori betegség, körülbelül minden kétezredik kontaktlencse-viselőt érinti. Azonban nagyon fájdalmas, és látásvesztéshez is vezethet.

A szilikon hidrogél lencséket 1999-ben vezették be azzal a reménnyel, hogy a keringés nélküli szaruhártya jobb oxigénellátása csökkenti a fertőzés kockázatát. Az eldobható lencsék ugyancsak 1999 óta elérhetőek, előnyük abból adódik, hogy nem érintkeznek az esetleg szennyezett lencsetartó dobozzal. Két új kutatási eredmény azonban arról tanúskodnak, hogy egyik elmélet sem helytálló.

Az első vizsgálat során a kutatók mikróbás keratitisben szenvedő, kontaktlencsét viselő egyének esetét hasonlították össze egészséges, kontaktlencsés egyénekkel. Azt találták, hogy az eldobható kontaktlencsék mellett másfélszeres a mikróbás keratitis kialakulásának kockázata, szemben a hetente-négyhetente cserélendő lágy lencséket használókkal. A legkevesebb fertőzés azoknál volt, akik légáteresztő merev lencsét viseltek, ezek azonban nem túl népszerűek, mert kényelmetlenek lehetnek.

Az eldobható lencsék jelentik a legnagyobb fertőzésveszélyt, ebben a csoportban azonban ritkább volt a látásvesztés kialakulása. Ilyen szempontból tehát szerencsésebb az eldobható lencsék viselése: a lencsetároló dobozok ugyanis ellenálló kórokozóknak adhatnak otthont.

A másik vizsgálat során keratitises és egészséges kontaktlencse-viselőkkel készítettek interjút. A lencse típusa, a kontaktlencse-viselés intenzitása és más tényezők elemzésével keresték a szemfertőzés kialakulásához vezető okokat.

Tapasztalatuk szerint az új anyagú lencsék nem szorították vissza a fertőzéseket. Itt is az éjszakai viselés jelentette a legnagyobb kockázatot szemfertőzésre. Merev lencsét viselőknél a keratitis 1,2/10 000 gyakorisággal fordult elő, míg a lélegző lencsét éjszaka is viselőknél 25,4/10 000 gyakorisággal.

A szemfertőzés kockázatát emelte továbbá a dohányzás, az interneten vásárolt kontaktlencse viselése, a javasolt időn túl viselt kontaktlencse, és a nem megfelelő kézmosás a lencsék behelyezése előtt.

Szakemberek szerint azonban nem okoztak meglepetést ezek a kutatási eredmények. „Évek óta tudjuk, hogy nem jó dolog kontaktlencsével aludni, még akkor sem, ha folyamatosan lehet őket viselni. Ez egy fontos, talán a legfontosabb kockázati tényezője a mikróbás keratitis kialakulásának. Ki kell venni a kontaktlencsét az alváshoz, ez érvényes a kisebb szunyókálásokra is.”

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!